2015. november 29., vasárnap

Adventi várakozás...

Itt van, megjött, várjuk már egy ideje... Ilyenkor minden és mindenki erre készül. ADVENT...Olyan varázsos szó, egy érzés vagy csak a várakozás maga. Mindegyik és egyik sem.

Már jó ideje nem készítek adventi naptárat a családomnak- a gyermekeim megnőttek, talán nem is igénylik, mi pedig így is pontosan tudjuk, mennyi van még hátra az ünnepekig, hiszen be kell osztani a rengeteg teendőt, ami előttünk áll...Mégis hiányzik.
Visszasírom azt az időszakot, amikor kisfiaimmal együtt izgatottan készültünk a Karácsonyra, vártuk a Mikulást és azon dolgoztunk, hogy ne múljon el a varázslat, sokáig higgyenek a "Várakozás Csodájában". Bár az is igaz, hogy időnként már nem nagyon lehetett kitalálni magyarázatként semmi újat, ami hihetővé tette volna és mégis...Elvarázsolódtak, amíg lehetett. Úgy hiszem, igazából addig gyerek valaki, amíg hinni tud ezekben a csodákban. És ez jó! Hinni nagyszerű!

Advent első vasárnapja- az első gyertyát gyújtjuk meg a koszorún. A lilát. Ez az advent liturgikus színe is, bűnbánatot, összeszedettséget és "szent fegyelmet" jelent. Az első vasárnap kulcsfontosságú, hiszen ekkor veszi kezdetét a felkészülési időszak. És ekkor tudatosul bennünk, hogy lassan vége az évnek, egyfajta számvetés is elkezdődik egyben. A készülődés napjaiban befelé fordulunk, talán értékeljük is egy kicsit az elmúlt évet( én szoktam) és várakozással nézünk a következő elé. Az a jó, ha vannak terveink, mert a tervek egyben reményt is jelentenek, reményt, hogy lesz jövőre is.
Most pedig talán ez a legfontosabb. A világ olyan változások előtt áll, amikor a tervek már luxuscikknek számítanak, hiszen bármikor történhet bárhol bármi. Ez korábban elképzelhetetlen volt.

Közeledik a Karácsony úgy, mint ahogy minden évben, de most mégis más és talán nem is kicsit. Kifejezetten azt kívánom, bárcsak olyan lenne, mint mindig, ne változzon meg a megszokott napi ünnepi rutin, ne zökkentsen ki belőle semmi bennünket. Mert akkor baj van. És akkor lehet, hogy soha többet nem tér vissza a régi karácsonyok szelleme...a várakozásé, a csodavárásé....


2015. november 11., szerda

Előadás a SZER-telen életért...

Iskolaorvosként és gyermekorvosként a napi munkám részét képezi az, hogy gyermekekkel beszélgetek, előadást tartok régi iskolámban. Évek óta részt veszek az iskola által szervezett Egészségmegőrző Hét rendezvényein, pontosabban az osztályfőnöki órákon tartok adott témákban előadást.

2015. október 31., szombat

Gyökerek...

Újcsanálos az őszi repcével
Az évnek ebben az időszakában sokat gondolok a gyermekkoromra. Azokra az évekre, amikor a nyarakat vidéken, nagymamámnál és a dédszüleimnél töltöttem. Felejthetetlen emlékeket őrzök az igazi falusi életről, olyanokat, amelyek ma is meghatározzák identitásomat.

2015. október 27., kedd

Készülődés...

Szeretem a "készülődés" heteit. Ősz végén a "bújós" télre, míg kora tavasszal a "kinyíló" nyárra készülünk.

2015. október 13., kedd

Milánói pillanatképek

Néhány kép segítségével szeretném bemutatni a " la bella Italia" életérzést. A fotósok: rajtam kívül Mindenki, ügyesen elkapták a pillanatokat, amivel jól kifejezhető...












2015. október 12., hétfő

Még egy kis EXPO

A 3. napot késő délelőttől estig az EXPO-n töltöttük. Képekben mesélem el. Nehéz kifejezni, milyen fáradtak voltunk a végére. DE hősiesen gyűjtöttük az országok pecsétjeit, és a végére 45 bélyegzőt tudhattunk magunkénak (a 160-ból).

2015. október 11., vasárnap

Milánó 2. nap

Sforza-kastély
A 2. napot egy kicsit a város felderítésével és pihenéssel töltöttük, mindezt nem kevés gyaloglással fűszerezve. Mivel 2 évvel ezelőtt már jártunk így családosan Milánóban, akkor az ún. kötelező látnivalókat: a mesés Dómot, a Scala-t, a San Siro Stadiont ( Vili fiam Milan rajongó) már megnéztük, így most a Sforza-kastély és parkja volt soron...

Milánó, Te Csodás!!!

Az idén a "családi vakációnk" mindössze 3 teljes nap volt Milánóban, a divat és 2015-ben félévig a "világ" fővárosában. A Világkiállításra utaztunk ki....
 Hajnali ébredés, korai repülés és reggeli érkezést követően kissé megfáradva, de nem csüggedve érkeztünk meg az ébredező városba. Már a szállásunk felé vezető séta is élményekkel telinek bizonyult. Egy divatfotózásba csöppentünk az utcán, gondolom, a jövő tavaszi trend bemutatására...
Jól néztem ki mellettük a gurulós bőröndömmel...:)
 Könnyű ebéd egy hangulatos családi kávézóban, délutáni pihi,majd EXPO- 1. felvonás...Ez volt az első nap programja. Az este varázslatosnak bizonyult, hiába a tömeg, a zaj...A képek magukért beszélnek, úgy hiszem.



2015. szeptember 22., kedd

Válságban ...

Manapság minden és mindenki válságban van...Nem szükséges messzire menni: MIGRÁNSválság, HITELválság, EGÉSZSÉGÜGYI válság, MAGÁNÉLETI válság és még sorolhatnám.

2015. szeptember 21., hétfő

Pörögjünk fel!!!

Az utóbbi hónapokban csendesre vettem a figurát. Nem történt semmi különös, de egyéb teendőim miatt kevesebb időm jutott az elmélkedésre. Valahogy szükségem volt erre a kis csendre.

2015. július 13., hétfő

2015. április 13., hétfő

TAVASZ VAN GYÖNYÖRŰ...

oDZtSyqsBclxSsAM1TGuFjpKn4M

Ideért végre! Alig győztük kivárni!
Tél végén már mindenki az újat, a szépet, a virágosat, a frisset és a meleget várja. Így van ez rendjén. Ahogy a természet, úgy mi is megújulunk az új évszak kezdetével.
Nem meglepő, hogy a téli bezártság után a szabadba vesszük az irányt, a legkedveltebb tavaszi tevékenységek közé a kirándulás, a séta és a kerékpározás tartozik, utóbbit a férfiak, előbbit a nők kedvelik jobban.
A pszichológus (Tari Annamária) szerint a napfény csökkenti a bennünk felgyülemlett stresszt, ráadásul ezt akár már néhány percnyi kinn tartózkodással elérhetjük. Az a tapasztalat, hogy az ember ösztönös vágyait olykor érdemes követni, mert a hívogató tavaszi napsugaraknak valójában pozitív élettani hatása is van. Természetes mozgási energiánk aktivizálódik, felkelünk a fotelből - tette hozzá. (forrás)
Az emberi kapcsolatokban is nyíltabbak és kíváncsibbak lesznek a reakciók. Rengeteg elmélet szól arról, miért is kezdünk ilyenkor bátrabban flörtölni valakivel, de a lényeg az, hogy a tavaszi napsugár és az első meleg napok befolyásolják az érzéseinket is. Az utcán kedvesebben nézünk egymásra és konfliktusainkat is más érzelmi alapról kezdhetjük megoldani. Sokan átélnek egyfajta könnyedség-érzést, ami azt jelzi, valóban megindul az emberi testben a hormonális változás. A kommunikációnk élénkebbé válhat, a tervek szövögetése és a barátokkal való találkozások mind arról árulkodnak, hogy megnő az igényünk a társas kapcsolatokra. A nappalok meghosszabbodása pozitív érzelmeket és vágyakat indít be - magyarázza a szakember.
20150411_113410.jpg ez is tavasz

Tavaszi fáradtság: nem betegség

Mindez a tavaszi fáradtság ellenére van így, amely tízből kilenc embert érint, és ami ellen a többség megpróbál tenni. A megkérdezettek több mint fele a napsütés és a szabad levegő jótékony hatásában bízik, míg majdnem minden második ember vitaminokat szed. Gyümölcsre, zöldségre is többet költenek tavasszal, 54 százalékuk változatosabban kezd el étkezni, ezen belül 43 százalék pedig egészségesebben is. A háztartások egyharmada azonban nem változtat táplálkozási szokásain a tél elmúltával.
20150411_113137.jpg virágspirál Tari Annamária szerint minden kellemetlen tünete ellenére, a tavaszi fáradtság nem  betegség, hanem a szervezet normális reakciója. Ugyan nyűgösek és náthásak is lehetünk az  első tavaszi hetekben, ez azonban attól van, hogy a tavaszi átállás tovább emészti a tél során  egyébként is megfogyatkozott energiatartalékainkat. A fáradtságérzet kialakulásátelsősorban  az "alvási hormon" és a "boldogsághormon" szintjének szezonális ingadozása okozza.
Azért érdemes figyelni ösztönös igényünkre a mozgást illetően, mert a már ismert hatásai mellett ilyenkor fokozott szerepet kap a testmozgás (edzés) során felszabaduló endorfin, amely jó közérzetet biztosít. Ez pedig enyhíti a depresszív érzelmeket és a testi fáradtság érzését is.

Egy "ÉLETMÓDTÁBOR" előélete


Létezik a gyermekpopulációnak egy olyan szegmense, amellyel nem könnyű foglalkozni, tudunk róla, de nyíltan mégsem beszélünk velük kapcsolatban. 
Országosan ismertek azok a szomorú adatok, amelyek a túlsúlyos gyermekek számának kifejezett emelkedéséről számolnak be. Városunkban sincs ez másképp.. 

 Egészségügyi szakemberként, aki  elsősorban a gyermekek egészségével foglalkozik, egyéni és intézményi formában ( iskolaorvos) látom, hogy a túlsúllyal küzdő gyermekek mennyire elszigetelődnek társaiktól, kirekesztődnek a közösségből. Napi szinten frusztrálódnak az őket ért atrocitások miatt, komolyan depresszióssá válnak, emiatt ún. „bánatevésbe” kezdenek, ami tovább fokozza amúgy is meglévő problémáikat. Ezek a pszichés károsító hatások mély nyomot hagynak minden gyermekben, bár maguktól ritkán beszélnek róla. 
A pedagógusokkal egyetértésben úgy véljük, tenni kell valamit ez ügyben. 
Nagyon jó eredmények várhatók a gyermekeknél nem családi és nem iskolai közegben

A tábor egyfajta felszabadultsága még nagyobb lehetőséget ad a változások beindítására. A kisebb csoportokra osztás hamar bizalmat idézhet elő a gyermekekben, hamar megnyílnak kisebb létszámnál, a csoporthoz rendelt vezető pedig egyéni segítségnyújtást is kezdeményezhet. 
A gyakorlati életbe átültetett elméleti táplálkozási tudnivalók pedig az önállóságot is elősegítik, ezáltal a gyermek otthon is könnyebben mer kezdeményezni a tanultakkal kapcsolatban. 

Sorstársakról lévén szó, a mozgásformák megismerése, gyakorlása során nem lesz téma a „ki az ügyetlenebb” kérdés, hisz mindenki akkor fogja megtapasztalni  az új sportolási lehetőségeket.

Az Életmód táborban résztvevő gyermekek a tábort követően tudatosabban és önmagukat is jobban ismerve fogják élni mindennapjaikat, függetlenül az életkoruktól. Az elsajátított ismeretek birtokában képesek lesznek beindítani a szükséges változásokat saját és az őket körülvevő családok életében. Bebizonyítjuk, hogy sok változtatás nem pénz kérdése elsősorban, hanem a hozzáállásé. Megmutatjuk a gyermekeknek, hogy nincsenek egyedül, bármikor kérhetnek segítséget, hiszen a jelenlévő segítők bármikor elérhetők lesznek a számukra. 
 Megismerhetnek olyan mozgási lehetőségeket, amik során nem az „ügyetlenségük” tűnik fel a velük mozgóknak, hiszen mindenki magával van elfoglalva a sportolás során. Nem elsősorban az ügyesség a fontos, hanem hogy élvezzék a mozgást. Mindezek után kiegyensúlyozottabban vehetik az előttük álló jövőbeni akadályokat, példát mutatva sorstársaiknak.

Tehát: tábort szervezünk túlsúlyos gyermekeknek Bükkszentkereszten. Már a hely is azt sugallja, valami jó van készülőben...
Általános iskolás korosztállyal számolva : együtt készítjük a reggelit és a vacsorát- egészséges ételeket kóstoltatva ( nasi, chips KIZÁRT), többféle mozgással is megismerkedünk, túrázunk, közben hasznos gyógynövényeket fedezünk fel képzett vezető segítségével, és foglalkozunk a gyerekek lelkével is: pszichológus vezetésével speciális tréningekkel készülünk. Reméljük, jó tapasztalás lesz mindenkinek és a gyerekek is kapnak egy olyan belső indíttatást, ami segíti őket az egészségesebbé válás útján. Ehhez azonban rendkívül fontos a környezet, a család segítsége, e nélkül az egész tábor csupán időtöltésnek tűnik...bár rendkívül tartalmas időtöltésnek...

2015. március 15., vasárnap

Masszázs hat pont nulla

Ismét tanfolyamon vagyok. Ezen a hétvégén- immár 6. alkalommal- a Thai Masszőrök Egyesülete Központjában tanulom az Aromaolajos Thai Masszázs fortélyait. Ez a BBMM Babamasszázs Oktatói tanfolyam vége lesz....
Tavaly augusztusban kezdtem az első szombati tanfolyammal és mára hatféle masszázst tudnék kivitelezni- ha kérnék tőlem. Persze gyakorlás nélkül semmit sem ér az egész. Ebből elsősorban a hivatásomhoz közeli  BBMM babamasszázs és annak oktatása lesz a mindennapjaim része a későbbiekben, ám egyáltalán nem bánom, hogy bepillantást nyertem e különleges- és talán sokszor méltatlanul pejoratív értelmet nyert- masszázs fortélyaiba. Már az első alkalommal                               " megfertőződtem" a szellemiséggel, a gondolkodással, hiszem, hogy nem véletlenül akadtam pont erre a lehetőségre a neten annak idején.
Ági a ma végzett oktatóival

Mindig is vonzott a keleti gondolkodásmód- divattól függetlenül- most végre már elmondhatom, hogy valamivel többet tudok róla, a "nyugati orvosláson edzett" látóköröm kibővült általa.
Jól kiegészíti majd a mindennapokban a gyógynövényekkel való munkát is.
A Thai Masszázs az Alternatív Masszázs- és Mozgásterápiák közé tartozik és a többféle módszer jól alkalmazható személyre szabottan a terápia során. Mert nem csak relaxál, pihentet, nyugtat, hanem terápiaként is használható!
A Thai Babamasszázs lényege pedig az, hogy a csecsemők, kisdedek mozgási érését tudja elősegíteni, a mozdulatok az elemi mozgásminták fejlesztését segítik elő.
Gyakorlatilag életkorra, nemre tekintet nélkül alkalmazható! Akár már 2 órás újszülöttnél is !

Oktatói oklevelem
Tehát- indul a masszázsoktatás Tiszaújvárosban és Hajdúnánáson is! Remélem, megismerik és megszeretik mindkét városban ezt a nagyszerű és könnyen elsajátítható babamasszázst- amivel a szülők akár egymást is masszírozhatják, hiszen a mozdulatok a klasszikus thai masszázs elemeire épülnek.
A teljes paletta

2015. március 13., péntek

Herbal masszázs- a kezdet...

Luk Pra kop

herbál masszázsA gyógynövény "batyus kezelés" (amelyet "gyógynövényes feléledés"-nek is neveznek) nyugtatja az idegeket, és átirányítja az energiát, ami szükséges a jó egészséghez.
A masszázs nagyon hatékony olyan izomfájásokra, amelyek a túlzott fizikai megerőltetés során lépnek fel. Amint a bandázsból kijövő pára behatol a tüdőbe, a test felszívja a gyógyhatású növénymolekulákat.A gyógynövényes zsákocska másképp is használható: különböző testrészekhez szorítva csökkenti az izomfájást, serkenti a vérkeringést, és felüdíti a bőrt.
A zsákocskából kiáradó pára felszívódik a bőrbe, hiszen a bőr "belélegzi' azt. Elősegíti a mérgek kibocsátását a testből. Az energia pályákon való alkalmazása hatékony masszázs önmagában is de bármelyik masszázs kiegészítője is lehet!
herbál masszázsA zsákocska odaszorítása enyhíti az izom- és ízületi gyulladást, levezeti a fáradtságot.A gyógynövénypárás masszázs kozmetikai hatással is rendelkezik, mert természetes gyógynövényeket tartalmaz. A thai nők arra is használják, hogy feloldják a gyermekszülést követő fáradtságot vagy a gyermekágyi depressziót.
forrás)

2015. március 8., vasárnap

NŐnapra

Mit is mondhatnék egy ilyen napon? Nőként, anyaként, feleségként, orvosként mind-mind más szerepet jelent a nőiségem...Az, amit elfelejtünk megélni vagy csak teljesen mást gondolunk róla, mint kellene...

2015. március 3., kedd

Eltűntem?

Egy gyógynövénygyűjtő túrán
Nem, egyáltalán nincs erről szó, csupán 5 napig egy Életmód-táborban voltam Bükkszentkereszten, ahol a tanulás mellett feltöltöttem az "akkumulátoromat" is...

2015. február 21., szombat

Kezdetben volt a gondolat...

Sokan kérdezik, mégis hány órából áll a napom, hogyan van időm ennyi mindenre? A válaszom mindig az, hogy valószínűleg ugyanannyi óra áll rendelkezésre nekem is, csupán máshogy osztom be...

2015. február 17., kedd

Hűség

Többféle értelemben is értelmezhető, mely manapság a kevésbé ismert tulajdonságok közé tartozik...

"Hűség= állandó, tudatos, szeretettel való ragaszkodás azokhoz, kikhez kötelezettségeink csatolnak bennünket; mig a puszta ragaszkodás inkább ösztönszerű, tudattalan" (Pallas Nagylexikon)


2015. február 8., vasárnap

Mi lesz a gyermekkel?

Adott egy család, egy pár, akik valamikor nagyon szerették egymást. A kapcsolatuk azonban okoknál fogva megromlott. Már nem tudnak és nem is akarnak együtt élni. A szétválás mellett döntenek. 

2015. február 4., szerda

A legrövidebb hónap?

Szerintem ez az év "átverése".:)..Hiába a legkevesebb nap - mégis a leghosszabb hónapnak tűnik a február.

2015. február 3., kedd

A házasságról

Ez az írás sem ellene, sem mellette nem kíván szólni, csupán a gyermekemnek kiadott házi dolgozat kapcsán kezdtem el gondolkodni azon: vajon a mai fiatalok mit gondolhatnak erről az "intézményről"???

2015. február 2., hétfő

Felvételi előtt

Örök dilemma, mikor teszek jót a gyermekemnek: ha terelgetem a pályaválasztásban vagy hagyom, hogy járja a saját útját?...

2015. január 29., csütörtök

Az egészségünk- a mi feladatunk

Az elmúlt napokban többször is visszacsengett Szabó Gyuri bácsi (a bükki füvesember) rendszeresen ismételgetett mondása- "az egészségünkért egyedül mi vagyunk a felelősek, ne várjuk, hogy más vigyázzon ránk helyettünk"...

2015. január 27., kedd

Tanuljunk nyelveket!

Most egy kicsit kampányolok a nyelvtanulás mellett-  tapasztalataim és személyes okaim is vannak rá. Mert nyelvet tanulni és TUDNI nagyszerű dolog!

2015. január 25., vasárnap

Kellenek a kudarcok!?

"Az élet végső soron nem más, mint kis győzelmek és nagy kudarcok sorozata. De mi mást tehetne az ember? Adja fel?"   Guillermo del Toro
Kudarcok voltak, vannak és lesznek is életünk során. Sok mindenben és mindenkiben lehet csalódni, ami jelentősen hozzájárul a kudarcélményeink gyarapításához: csalódhatunk a közvetlen környezetünkben, családunkban, a munkatársakban, a szituációkban, vagy akár magában az "Életben" is. De nem szabad, hogy ezek az élmények határozzák meg mindennapjainkat!

2015. január 19., hétfő

Az egyiknek sikerül- a másiknak nem

Mikor sikeres valaki és mikor érzi magát valaki sikertelennek? Tudom, mindenkinél máshogy van, de az utóbbi napokban sokat gondolkodtam ezen néhány történés apropóján.
Repüljünk....

2015. január 16., péntek

Hangolódjunk a hétvégére...

Bár jómagam holnap nem igazán a pihenéssel töltöm az időt, másoknak biztosan kellemesebb lesz a szombat, nekik küldöm ezt a meditációs zenét:

A zene meghallgatásához KATT IDE!


2015. január 15., csütörtök

Miért a gyógynövények?

Tudom, sokat beszélek róla, de úgy gondolom, hasznos lehet megmagyarázni, hogy a "nyugati orvoslást" tanult doktorként miért kerülnek mégis látótérbe a gyógynövények...
Cickafark

2015. január 13., kedd

Dilemmáim- vagyis mikor jó orvos egy orvos?

Valószínűleg nem sokan értik majd, miért is erről írok éppen, de az elmúlt időszak történései valóban dilemmák elé állítottak. Nem mintha eddig nem lettek volna, de most valóban elbizonytalanodtam.

2015. január 12., hétfő

A "citromok földjén"

Elérkezett sorrentoi kirándulásom- a konferencia- utolsó napja. Ezt a délutánt kizárólag azzal töltöttem, hogy még egyszer alaposan és a részletekre is figyelve magamba szívjam a város hangulatát...Nappal egy közepesen nyüzsgő kisváros hangulata érződik, késő délutántól azonban elkezd még jobban "élni", természetesen megtelik turistákkal, a boltok ismét kinyitnak és a zegzugos utcácskák zenétől hangosak. A kis tratttoriákban gitárosok, kis zenekarok kísérik a vacsorát, sokszor az utcára kiszorulva, mivel maguk az éttermek sem túl nagyok és inkább az utcán étkeznek a kihelyezett asztalkák mellett.
Háttérben a tenger

2015. január 11., vasárnap

Sorrento II.


Capri kikötő
Ez is kék barlang, de nem a Grotta Azzurra
A konferencia 3. napján Capri volt a fakultatív programom- azt hiszem,sokan irigyelnek most miatta. Igen, varázslatos hely, de sajnos a rengeteg turista sokat ront az élvezeten...
A jellegzetes szikla