 |
| A cibetmacska és én No 1. |
2020. március 31., kedd
"Macskávé"
A cím sokat sejtet, sőt elárul- igen a Kopi luvak kávéról lesz szó, a világ legdrágább- vagy majdnem legdrágább kávéjáról, amit volt alkalmunk kóstolni a kávéültetvényen.
2020. március 27., péntek
Gyümölcskosár
 |
| Piaci árus a színes választékkal |
Az ételeknél maradva beszélnünk kell a helyi gyümölcsökről is. Arról a szín -, forma- és ízgazdagságról,ami Balin a gyümölcs- és zöldségpiacot jellemzi. Nem szabad kihagyni egy ilyen utazás során. Meg kell kóstolni, amit csak lehet- és amihez van bátorságunk...
2020. március 26., csütörtök
10 dolog, amit ha nem néztél meg Balin, akkor nem is voltál ott!
 |
| Az éltető rizs |
2020. március 25., szerda
Enni vagy nem enni ?
 |
| Ebéd a rizsterasznál |
 |
| Babi guling |
Mosolygó arcok- vagy csak úgy tűnik?
Balit a "Mosoly országának "tartják sokan. Utazásaink előtt igyekszem alaposan felkészülni,mire is számíthatok, most is kíváncsian vártam, mi lesz a tapasztalatunk ezzel a kijelentéssel kapcsolatban. Őszinte a mosolyuk- már, ha van, vagy csak nekünk, turistáknak szól, hiszen- sajnos kemény, de igaz- belőlünk élnek? |
| Gede, a helyi vezetőnk |
2020. március 24., kedd
Álomutazás- "első " élmények
Az ember életében rendkívül sok "első élmény" fordul elő. Egy ilyen utazás során pedig halmozottan jönnek elő a lehetőségek az új dolgok megélésére. Nem volt ez másképp velünk sem.
Vigyáznak ránk?
Most egy kicsit a végéről kezdem- rendkívül hosszú hazautazásunk és érkezésünk körülményei egészségügyisként mélységesen felháborítottak, mivel már több, mint egy hete arról szóltak a híradások, hogy mikor mit zárnak le, s ki milyen karanténba kell, vonuljon- hát finoman szólva is másra számítottunk.Utólag belegondolva nem kizárt, hogy a mi gépünk volt az egyik utolsó, ami elhagyta Balit- pláne budapesti érkezéssel. Attól féltem, törlik a járatokat, de Denpasar repterén olyan tömeg fogadott bennünket, amit álmodni sem mertünk.Tömött! sorokban várakozó emberek, csak az Emirates 9 kapun intézte a bejelentkezést, és kb másfél órát álltunk ebben a sorban. Mellettünk a koreai légitársaság sora araszolt közvetlenül...Maszk minden 2. emberen volt, annak a fele is szabálytalanul viselte. Ezen a reptéren voltak kihelyezett fertőtlenítős adagolók, később máshol nem! láttam, valamint a dolgozók is viseltek maszkot, időnként kesztyűt is.
2020. március 23., hétfő
Álomutazás és a "vírus" - naplórészlet
03.15. Álmaim utazására készültem már évek óta, de fél évvel ezelőtt elhatározásra jutottam- jutottunk. 50 éves születésnapunk és 10 éves házassági évfordulónk, a sok munka és helytállás után megérdemel egy álom teljesülését. Mindkettőnknek.
Így elindult a szervezés: megtaláltuk azt a csapatot, akik valóban mindenben segítettek- e-mailben, telefonon és a helyszínen személyesen . Megrendeltük az utat és megvettük a repülőjegyeket. Akkor még semmit sem sejtve róla, hogy helyzet lesz- az egész világon.
Indulás előtt még csak a szegregált előfordulás volt a jellemző, nem aggódtunk. A pánikot, amit már akkor is sokan keltettek, pedig kifejezetten gyűlöltük. Biztosak voltunk benne, hogy nem lesz okunk félni. De tévedtünk. Nem a vírustól való félelem az, ami meghatározza ugyan a maradék időnket kint, hanem az otthoni szabályok, körülmények, amik nem csak napról-napra, hanem óráról-órára is képesek változni.
A világ és országunk vezetői, vezető egészségügyi szakemberei ködösítenek, a valóság nem hangzik el és ez nagyon zavar. Nem magamat féltem, hanem az idősebbeket, az elesetteket. És ebben a felfokozott és bizony erősen stresszes időszakban még az is sebezhetővé válik, aki amúgy egészségileg bírná. Ám a mentális állapota nem fogja bírni...
Most még ott vagyunk a világ túlsó felén, itt még nincs ok pánikra, nyugalom és pihenés lehetne a feladatunk, de folyton az otthoni híreket böngésszük. Az internet kikapcsolása nem opció sajnos, képben kell lennünk az otthoniak miatt. A 10. nap után pedig már mi is nehezen bírjuk, feszültebbek vagyunk a kelleténél. Csak remélni merem, hogy a türelem nem vész el egymás iránt.
Sokan azt gondolják, biztosan tudom, hogy ne panaszkodjon az, aki el tud utazni a párjával az Egyenlítő mellé, megnézhet olyan helyeket, amik a képeken is ámulatba ejtik és kipróbálhat olyan dolgokat, amikre otthon nincs lehetősége. Van, aki soha nem jut el a szomszédos országba sem, tudom. Én is csak hálát tudok adni a sorsnak azért, hogy most mindezt megtehetem- ahogy a helyiek is teszik naponta többször. De a lelkem mélyén a lelkiismeretem háborog, amiért eljöttem, nem maradtam otthon, nem állok helyt és a hazaérkezésemmel pedig majd veszélyeztetem a környezetemet. Annak ellenére, hogy nem a tiltott régióban vagyok és bármennyire is furcsa, itt nagyobb biztonságban érzem magam, mintha otthon lennék. Hát ezért háborog a lelkem.
Kihívások pedig itt is érnek, mert olyan sérülésekkel küzdök, amik még ettől is lassúbb tempóra késztetnek. De jól vagyok természetesen. Az itteni jellemző hasi nyavalya is elkerült eddig- nem kizárt, hogy az otthonról hozott pálinka megteszi védő hatását :) -a sebeim pedig nem engednek fürdeni az Óceánban, sőt a helyi medence sem jöhet most szóba. Így olvasok, írok mindent, amit tanultam a helyi vezetőnktől, és gondolkodom. Lehet, hogy ez utóbbit nem nagyon kellene erőltetni, mert csak gondot okoz...
03.16. A mai nap egy felütéssel indult, reggeli hír otthonról- a 65 év feletti egészségügyi dolgozók nem mehetnek a betegek közelébe. Szuper! Tuti összeomlik az alapellátás és a szakellátás. A háziorvosok közel fele ilyen korú... És megint csak otthon jár az agyam. Igen, a rendszer beindult, ketten máris kiestek otthon, aki tartja a frontot, ő is elmúlt 60 éves. Módosított, redukált és specializált rendelési idők, rendkívüli ügyeletre kötelezhetőség. Mélyvíz.
A beszállókártyák megjöttek, elvileg nem törlik a járatokat és hazaérünk rendben. Addig is szinte csak az otthoni hírek dolgoznak mindkettőnkben. Amúgy itt is várakozó állásponton van mindenki. Sokan azért vannak kétségbe esve- jogosan-mert március 25 ( az itteni Csendes ünnep: Nyepi day) után lezárják 2 hétig a szigeteket. Van, aki áprilisig maradna, de nem mer, mert mi van, ha a lezárás tovább tart- csak 30 napig vízummentes ott lenni.Szóval sokan inkább feszültebbnek tűnnek, mintsem boldognak és kiegyensúlyozottnak.Mondjuk van olyan magyar is itt, akinek nem igazán van más problémája, csak az, hogy bezárták a kedvenc jógastúdióját is. És mit fog majd otthon csinálni, mert amúgy is felmondott a munkahelyén, mielőtt idejött 2 héttel ezelőtt.Hát igen...problémák- nem egyformák. Mondanom sem kell, harmincas évei végén járó szingli hölgy, aki önmegvalósít.
Bali amúgy valóban fantasztikus hely- nem elsősorban a már ikonikussá vált film ( Eat, pray, love) és a prospektusok miatt. A gondolkodás, a kultúra, a táj elképesztő. A mentális állapotukból szívesen hazavinnék, most otthon is nagy szükség lenne rá Mindenkinek.Nem kell csodákra gondolni, csak apróságokra, amik összeadódva tényleg csodát tesznek.
Így elindult a szervezés: megtaláltuk azt a csapatot, akik valóban mindenben segítettek- e-mailben, telefonon és a helyszínen személyesen . Megrendeltük az utat és megvettük a repülőjegyeket. Akkor még semmit sem sejtve róla, hogy helyzet lesz- az egész világon.
Indulás előtt még csak a szegregált előfordulás volt a jellemző, nem aggódtunk. A pánikot, amit már akkor is sokan keltettek, pedig kifejezetten gyűlöltük. Biztosak voltunk benne, hogy nem lesz okunk félni. De tévedtünk. Nem a vírustól való félelem az, ami meghatározza ugyan a maradék időnket kint, hanem az otthoni szabályok, körülmények, amik nem csak napról-napra, hanem óráról-órára is képesek változni.
A világ és országunk vezetői, vezető egészségügyi szakemberei ködösítenek, a valóság nem hangzik el és ez nagyon zavar. Nem magamat féltem, hanem az idősebbeket, az elesetteket. És ebben a felfokozott és bizony erősen stresszes időszakban még az is sebezhetővé válik, aki amúgy egészségileg bírná. Ám a mentális állapota nem fogja bírni...
Most még ott vagyunk a világ túlsó felén, itt még nincs ok pánikra, nyugalom és pihenés lehetne a feladatunk, de folyton az otthoni híreket böngésszük. Az internet kikapcsolása nem opció sajnos, képben kell lennünk az otthoniak miatt. A 10. nap után pedig már mi is nehezen bírjuk, feszültebbek vagyunk a kelleténél. Csak remélni merem, hogy a türelem nem vész el egymás iránt.
Sokan azt gondolják, biztosan tudom, hogy ne panaszkodjon az, aki el tud utazni a párjával az Egyenlítő mellé, megnézhet olyan helyeket, amik a képeken is ámulatba ejtik és kipróbálhat olyan dolgokat, amikre otthon nincs lehetősége. Van, aki soha nem jut el a szomszédos országba sem, tudom. Én is csak hálát tudok adni a sorsnak azért, hogy most mindezt megtehetem- ahogy a helyiek is teszik naponta többször. De a lelkem mélyén a lelkiismeretem háborog, amiért eljöttem, nem maradtam otthon, nem állok helyt és a hazaérkezésemmel pedig majd veszélyeztetem a környezetemet. Annak ellenére, hogy nem a tiltott régióban vagyok és bármennyire is furcsa, itt nagyobb biztonságban érzem magam, mintha otthon lennék. Hát ezért háborog a lelkem.
Kihívások pedig itt is érnek, mert olyan sérülésekkel küzdök, amik még ettől is lassúbb tempóra késztetnek. De jól vagyok természetesen. Az itteni jellemző hasi nyavalya is elkerült eddig- nem kizárt, hogy az otthonról hozott pálinka megteszi védő hatását :) -a sebeim pedig nem engednek fürdeni az Óceánban, sőt a helyi medence sem jöhet most szóba. Így olvasok, írok mindent, amit tanultam a helyi vezetőnktől, és gondolkodom. Lehet, hogy ez utóbbit nem nagyon kellene erőltetni, mert csak gondot okoz...
03.16. A mai nap egy felütéssel indult, reggeli hír otthonról- a 65 év feletti egészségügyi dolgozók nem mehetnek a betegek közelébe. Szuper! Tuti összeomlik az alapellátás és a szakellátás. A háziorvosok közel fele ilyen korú... És megint csak otthon jár az agyam. Igen, a rendszer beindult, ketten máris kiestek otthon, aki tartja a frontot, ő is elmúlt 60 éves. Módosított, redukált és specializált rendelési idők, rendkívüli ügyeletre kötelezhetőség. Mélyvíz.
A beszállókártyák megjöttek, elvileg nem törlik a járatokat és hazaérünk rendben. Addig is szinte csak az otthoni hírek dolgoznak mindkettőnkben. Amúgy itt is várakozó állásponton van mindenki. Sokan azért vannak kétségbe esve- jogosan-mert március 25 ( az itteni Csendes ünnep: Nyepi day) után lezárják 2 hétig a szigeteket. Van, aki áprilisig maradna, de nem mer, mert mi van, ha a lezárás tovább tart- csak 30 napig vízummentes ott lenni.Szóval sokan inkább feszültebbnek tűnnek, mintsem boldognak és kiegyensúlyozottnak.Mondjuk van olyan magyar is itt, akinek nem igazán van más problémája, csak az, hogy bezárták a kedvenc jógastúdióját is. És mit fog majd otthon csinálni, mert amúgy is felmondott a munkahelyén, mielőtt idejött 2 héttel ezelőtt.Hát igen...problémák- nem egyformák. Mondanom sem kell, harmincas évei végén járó szingli hölgy, aki önmegvalósít.
Bali amúgy valóban fantasztikus hely- nem elsősorban a már ikonikussá vált film ( Eat, pray, love) és a prospektusok miatt. A gondolkodás, a kultúra, a táj elképesztő. A mentális állapotukból szívesen hazavinnék, most otthon is nagy szükség lenne rá Mindenkinek.Nem kell csodákra gondolni, csak apróságokra, amik összeadódva tényleg csodát tesznek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)