Álomutazás és a "vírus" - naplórészlet

   03.15.    Álmaim utazására készültem már évek óta, de fél évvel ezelőtt elhatározásra jutottam- jutottunk. 50 éves születésnapunk és 10 éves házassági évfordulónk, a sok munka és helytállás után megérdemel egy álom teljesülését. Mindkettőnknek.

Így elindult a szervezés: megtaláltuk azt a csapatot, akik valóban mindenben segítettek- e-mailben, telefonon és a helyszínen személyesen . Megrendeltük az utat és megvettük a repülőjegyeket. Akkor még semmit sem sejtve róla, hogy helyzet lesz- az egész világon.
Indulás előtt még csak a szegregált előfordulás volt a jellemző, nem aggódtunk. A pánikot, amit már akkor is sokan keltettek, pedig kifejezetten gyűlöltük. Biztosak voltunk benne, hogy nem lesz okunk félni. De tévedtünk. Nem a vírustól való félelem az, ami meghatározza ugyan a maradék időnket kint, hanem az otthoni szabályok, körülmények, amik nem csak napról-napra, hanem óráról-órára is képesek változni.

A világ és országunk vezetői, vezető egészségügyi szakemberei ködösítenek, a valóság nem hangzik el és ez nagyon zavar. Nem magamat féltem, hanem az idősebbeket, az elesetteket. És ebben a felfokozott és bizony erősen stresszes időszakban még az is sebezhetővé válik, aki amúgy egészségileg bírná. Ám a mentális állapota nem fogja bírni...

Most még ott vagyunk a világ túlsó felén, itt még nincs ok pánikra, nyugalom és pihenés lehetne a  feladatunk, de folyton az otthoni híreket böngésszük. Az internet kikapcsolása nem opció sajnos, képben kell lennünk az otthoniak miatt. A 10. nap után pedig már mi is nehezen bírjuk, feszültebbek vagyunk a kelleténél. Csak remélni merem, hogy a türelem nem vész el egymás iránt.

Sokan azt gondolják, biztosan tudom, hogy ne panaszkodjon az, aki el tud utazni a párjával az Egyenlítő mellé, megnézhet olyan helyeket, amik a képeken is ámulatba ejtik és kipróbálhat olyan dolgokat, amikre otthon nincs lehetősége. Van, aki soha nem jut el a szomszédos országba sem, tudom. Én is csak hálát tudok adni a sorsnak azért, hogy most mindezt megtehetem- ahogy a helyiek is teszik naponta többször. De a lelkem mélyén a lelkiismeretem háborog, amiért eljöttem, nem maradtam otthon, nem állok helyt és a hazaérkezésemmel pedig majd veszélyeztetem a környezetemet. Annak ellenére, hogy nem a tiltott régióban vagyok és bármennyire is furcsa, itt nagyobb biztonságban érzem magam, mintha otthon lennék. Hát ezért háborog a lelkem.

Kihívások pedig itt is érnek, mert olyan sérülésekkel küzdök, amik még ettől is lassúbb tempóra késztetnek. De jól vagyok természetesen. Az itteni jellemző hasi nyavalya is elkerült eddig- nem kizárt, hogy az otthonról hozott pálinka megteszi védő hatását :) -a sebeim pedig nem engednek fürdeni az Óceánban, sőt a helyi medence sem jöhet most szóba. Így olvasok, írok mindent, amit tanultam a helyi vezetőnktől, és gondolkodom. Lehet, hogy ez utóbbit nem nagyon kellene erőltetni, mert csak gondot okoz...

03.16. A mai nap egy felütéssel indult, reggeli hír otthonról- a 65 év feletti egészségügyi dolgozók nem mehetnek a betegek közelébe. Szuper! Tuti összeomlik az alapellátás és a szakellátás. A háziorvosok közel fele ilyen korú... És megint csak otthon jár az agyam.  Igen, a rendszer beindult, ketten máris kiestek otthon, aki tartja a frontot, ő is elmúlt 60 éves. Módosított, redukált és specializált rendelési idők, rendkívüli ügyeletre kötelezhetőség. Mélyvíz.

A beszállókártyák megjöttek, elvileg nem törlik a járatokat és hazaérünk rendben. Addig is szinte csak az otthoni hírek dolgoznak mindkettőnkben. Amúgy itt is várakozó állásponton van mindenki. Sokan azért vannak kétségbe esve- jogosan-mert március 25 ( az itteni Csendes ünnep: Nyepi day) után lezárják 2 hétig a szigeteket. Van, aki áprilisig maradna, de nem mer, mert mi van, ha a lezárás tovább tart- csak 30 napig vízummentes ott lenni.Szóval sokan inkább feszültebbnek tűnnek, mintsem boldognak és kiegyensúlyozottnak.Mondjuk van olyan magyar is itt, akinek nem igazán van más problémája, csak az, hogy bezárták a kedvenc jógastúdióját is. És mit fog majd otthon csinálni, mert amúgy is felmondott a munkahelyén, mielőtt idejött 2 héttel ezelőtt.Hát igen...problémák- nem egyformák. Mondanom sem kell, harmincas évei végén járó szingli hölgy, aki önmegvalósít.

Bali amúgy valóban fantasztikus hely- nem elsősorban a már ikonikussá vált film  ( Eat, pray, love) és a prospektusok miatt. A gondolkodás, a kultúra, a táj elképesztő. A mentális állapotukból szívesen hazavinnék, most otthon is nagy szükség lenne rá Mindenkinek.Nem kell csodákra gondolni, csak apróságokra, amik összeadódva tényleg csodát tesznek.