2020. április 17., péntek

Kérdőjelek

Rendhagyó módon, most egy kicsit felfüggesztem a bali élménybeszámolót- sajnos a napjainkat egyre jobban meghatározó "helyzet" másfelé viszi a gondolataimat. Hiszen benne vagyok, benne vagyunk mindannyian.

A március elején bejelentett járványügyi vészhelyzet már Balin ért minket, onnan is folyamatosan figyeltük az itthoni híreket, ám amikor hazajöttünk, mégis töményen kaptuk az információkat, szinte sokkoló módon jöttek napról-napra  a változó eljárási utasítások, vészhelyzeti megoldási javaslatok. Karanténunk 10. napja körül pedig megkaptam a Kormányhivataltól azt a határozatot is, amiben utasítanak, hogy mikortól milyen eljárásrendben kell majd dolgoznom, mint egészségügyi szolgáltató- természetesen az asszisztensemmel együtt. Majd 2 nap múlva egy rövid levél érkezett a határozatot kiadó járási tisztifőorvostól- miszerint a kiküldött határozatok ( 12 háziorvosi szolgálat kapta meg) még nem élnek. Vissza nem vonták, de egy ilyen email-lel tompították. A határozatban szereplő feladatok, felelősségi szintek, a részletek teljes hiánya, valamint a fenyegetőzés a felelősségre vonással mélységesen felháborítottak és nem voltam ezzel egyedül. Semmit nem tudtunk, mit is várnak tőlünk és hogyan is lesz az új rendszer beindulása után.Nem tehettünk, tehetünk mást, mint várunk.
A két hetes karanténom a folyamatos hírfigyelés , a fenti eljárás, valamint a kollégákkal való állandó telefonos kapcsolat miatt kifejezett gyomorideggel telt. A szívem kalapált, nehezen aludtam és már légszomjat is érezni véltem...Alig vártam, hogy bemehessek a rendelőbe- dolgozni. Most nyugodtabb vagyok, de a hírek felbosszantanak, elkeserítenek, kétségbe ejtenek, elbizonytalanítanak és még sorolhatnám.
Már korábban is megjegyeztem, hogy az a bizonytalanság, amit a tudottan nem valós adatok közlése ( dr. House után- "Mindenki hazudik") miatt egészségügyisként érzünk, nagyon sok mindent megkérdőjelez vezetőink és az eddig tanultak iránt. Én már gyakorlatilag semmit nem tudok maradéktalanul elhinni. Azok az intézkedések, amit nap nap után meghoznak, nélkülöznek minden logikát, nincs egy óráról-órára ( napokra lebontott) intézkedése terv, minden ad hoc -nak tűnik. Csak a kórházakról van szó, ám egyetlen mondat sem hangzik el a végeken tervezett első ellátó helyekről, ahol nekünk, háziorvosoknak kell majd dolgoznunk 24 órában. Pedig itt történik az elsődleges állapotfelmérés a gyanús esetekben...Ha igazak a közzétett számok- akkor nem érzem indokoltnak a kórházak ilyen mértékű ellehetetlenítését. Ha nem igazak a számok, akkor pedig bennünket vezetnek félre, akik az első vonalban vagyunk- mind ellátóként, mind emberként.Valami nem kerek.
Én, mint központi költségvetésből finanszírozott alapellátó szolgáltató természetesen hivatalosan nem mondhatok mást erről a vírusról, a járványról, mint amit központilag állítanak. De gondolni még gondolhatok... 
Nincs jogom megkérdőjelezni a vírussal kapcsolatos állítások valódiságát, nem tisztem felülbírálni senkit az információkkal kapcsolatban- ezért nem is vagyok egyetlen ilyen közösségi csoport tagja sem. Akik ismernek, azok tudják, hogy már decemberben azt gondoltam, ez egy mesterséges vírus és nem véletlenül onnan indult- most már azt is látom, hogy a terjedése sem véletlen. Nem gyártok összeesküvés-elméleteket, de itt és most nehezen tudok mást gondolni. Ugyan nem látom át az összefüggéseket, az azonban biztos, hogy a pénz mozgat mindent. És ezért nem azok fizetnek majd nagy árat, akiknek valóban kellene.
Valószínűleg nem vagyok egyedül, aki úgy gondolja,hogy csak legyen vége ennek az őrületnek és komolyan elgondolkodom, szeretnék-e egy ilyen rendszerben élni és szolgálni tovább. Tudok olyan kollégát, aki biztosan abbahagyja. Nem azért, mert nem szereti a hivatását, hanem éppen azért- mert a bennünket irányító rendszer- hiszen benne dolgozunk- szakmaisága, valódisága megingott a számunkra. Én ezért nyitottam már korábban a valódi, hagyományos gyógyítás felé, mert az emberközpontú és teljesen más szemléletet kíván a gyógyítótól és a gyógyulni kívánótól egyaránt. Persze ebben a helyzetben a tudomány vívmányai, technikai lehetőségei elengedhetetlenek a teljes gyógyuláshoz, tisztában vagyok azzal, hogy ezt a vírust csak a nem nyugati módszerekkel legyőzni nem lehet. Viszont a szervezetet fel lehet készíteni ellene harcolni, és tudunk tenni azért, hogy lelkileg is megerősödjünk- a lelki egészség pedig alapvető feltétele az immunrendszerünk tökéletes működésének.
Szóval sok-sok kérdésem lenne, csak nem tudom, kinek tegyem fel. Ha meg is próbáltam, próbáltunk választ kapni a felvetéseinkre, csak falakba ütköztünk és csak a központilag engedélyezett, szájba rágott mondatokat kaptuk válaszként. Így a kérdőjelek továbbra is megmaradtak és nem tudom, lesz-e pont valaha is a mondataink végén.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése