A "GYÓGYÍTÓNÁL"

Vissza kicsit Balira - ezzel még adós maradtam

 Amikor elkezdtem szervezni az utunkat több, mint 3 évvel ezelőtt, akkor a kinti szervező felé egy kérdésem volt még: van-e arra lehetőség, hogy egy valódi balinéz gyógyítóhoz is eljussak, amíg kint tartózkodunk. A válasza nagyon ígéretesen: "igen, van kontakt, megoldjuk" volt. Így nagyon vártam azt a napot, amikor erre sor kerülhet, hiszen a zsúfolt, de pihenésre is lehetőséget adó napjainkba bele kellett illeszteni. Aztán a 6. nap környékén a magyar vezetőnk sajnos családi okok miatt haza kellett utazzon Magyarországra, így a helyi vezetőnkkel, Gedével maradtunk hármasban a hátralévő programokra. Így utólag átgondolva, szerintem Gábor csak meg akart győződni arról, hogy boldogulunk Gedével- mind a nyelvvel, mind a személlyel- és csak azután szánta el magát a hazaútra, hogy mindent rendben talált. Természetesen így is volt, nagyon megkedveltük ezt a 29 éves fiatalembert, sokszor megnevettetett humorával és minden, de minden kérdésünkre válaszolt őszintén. Hol angolul és hol magyarul... 

Az utolsó előtti programon megemlítettem Gedének, hogy szeretnék elmenni egy helyi gyógyítóhoz és Gábor megígérte, hogy lesz rá lehetőségem. A szeme sem rebbent és megnyugtatott:"nem gond, mivel holnap a program Ubudba, a királyi városba szól, ott él Ketut Liyer is, elmegyünk hozzá, pontosabban ő már nem él, hanem a fiához, aki szintén gyógyító" Azt hittem, elájulok ennek hallatán. Ő az a gyógyító, aki az "Ízek, imák, szerelmek" című filmben is szerepelt és akihez Julia Roberts járt rendszeresen . Megjegyzem, nem a könyv hatására utaztunk el Balira, de nagy hatással volt rám, így többször is olvastam indulás előtt, sőt a repülőn a filmet is megnéztem újra... és azóta többször is- nosztalgiázva kicsit.

Így aznap alig vártam a találkozást , hiába a gyönyörű város előtte, valamint a csokoládéfarm a dzsungelben, erre tudtam csak gondolni végig. Izgatott, hogyan értünk szót- feltételeztem, hogy egy kicsit biztosan beszél angolul-, mit fog kérdezni és egyáltalán mi fog ott történni velem. 
És tényleg ott voltunk, abban a házban, amit a filmben is bemutattak több alkalommal!!! Nagyon kedves volt Ketut fia, akivel egy jót beszélgettünk , el kellett azt is magyaráznom, hol is van Magyarország, kíváncsi volt rá, mit csinálok, miért vagyok Balin és mit is szeretnék megtudni Tőle. Amikor kiderült , hogy mivel is foglalkozom, elmesélte, hogy a 2 fia is gyógyít, az egyik fogorvos, a másik háziorvos. Ő pedig édesapja nyomdokait követi.

A tenyeremet nézte meg alaposan, majd elmondta, mit lát és gondol abból, amit elmondtam. Végül egy tisztító füstölő szertartást végzett el és kaptam Tőle egy védő karkötőt, amit a 3 fő Isten: Visnu, Síva és Brahma védelmével látott el. Ez 2,5 év után esett le csak a kezemről, addig vigyázott rám 😉 Az egész hihetetlen és óriási élmény volt , Zoli szerint, aki végig fotózott és videózott, teljesen átszellemültem, szerinte még lebegtem is 😊😊😊, de még neki is érdekes volt az egész szertartás. Hihetetlen élmény volt, még most sem hiszem el, hogy ott lehettem...

Álomutazás és a "vírus" - naplórészlet

   03.15.    Álmaim utazására készültem már évek óta, de fél évvel ezelőtt elhatározásra jutottam- jutottunk. 50 éves születésnapunk és 10 éves házassági évfordulónk, a sok munka és helytállás után megérdemel egy álom teljesülését. Mindkettőnknek.

Így elindult a szervezés: megtaláltuk azt a csapatot, akik valóban mindenben segítettek- e-mailben, telefonon és a helyszínen személyesen . Megrendeltük az utat és megvettük a repülőjegyeket. Akkor még semmit sem sejtve róla, hogy helyzet lesz- az egész világon.
Indulás előtt még csak a szegregált előfordulás volt a jellemző, nem aggódtunk. A pánikot, amit már akkor is sokan keltettek, pedig kifejezetten gyűlöltük. Biztosak voltunk benne, hogy nem lesz okunk félni. De tévedtünk. Nem a vírustól való félelem az, ami meghatározza ugyan a maradék időnket kint, hanem az otthoni szabályok, körülmények, amik nem csak napról-napra, hanem óráról-órára is képesek változni.

A világ és országunk vezetői, vezető egészségügyi szakemberei ködösítenek, a valóság nem hangzik el és ez nagyon zavar. Nem magamat féltem, hanem az idősebbeket, az elesetteket. És ebben a felfokozott és bizony erősen stresszes időszakban még az is sebezhetővé válik, aki amúgy egészségileg bírná. Ám a mentális állapota nem fogja bírni...

Most még ott vagyunk a világ túlsó felén, itt még nincs ok pánikra, nyugalom és pihenés lehetne a  feladatunk, de folyton az otthoni híreket böngésszük. Az internet kikapcsolása nem opció sajnos, képben kell lennünk az otthoniak miatt. A 10. nap után pedig már mi is nehezen bírjuk, feszültebbek vagyunk a kelleténél. Csak remélni merem, hogy a türelem nem vész el egymás iránt.

Sokan azt gondolják, biztosan tudom, hogy ne panaszkodjon az, aki el tud utazni a párjával az Egyenlítő mellé, megnézhet olyan helyeket, amik a képeken is ámulatba ejtik és kipróbálhat olyan dolgokat, amikre otthon nincs lehetősége. Van, aki soha nem jut el a szomszédos országba sem, tudom. Én is csak hálát tudok adni a sorsnak azért, hogy most mindezt megtehetem- ahogy a helyiek is teszik naponta többször. De a lelkem mélyén a lelkiismeretem háborog, amiért eljöttem, nem maradtam otthon, nem állok helyt és a hazaérkezésemmel pedig majd veszélyeztetem a környezetemet. Annak ellenére, hogy nem a tiltott régióban vagyok és bármennyire is furcsa, itt nagyobb biztonságban érzem magam, mintha otthon lennék. Hát ezért háborog a lelkem.

Kihívások pedig itt is érnek, mert olyan sérülésekkel küzdök, amik még ettől is lassúbb tempóra késztetnek. De jól vagyok természetesen. Az itteni jellemző hasi nyavalya is elkerült eddig- nem kizárt, hogy az otthonról hozott pálinka megteszi védő hatását :) -a sebeim pedig nem engednek fürdeni az Óceánban, sőt a helyi medence sem jöhet most szóba. Így olvasok, írok mindent, amit tanultam a helyi vezetőnktől, és gondolkodom. Lehet, hogy ez utóbbit nem nagyon kellene erőltetni, mert csak gondot okoz...

03.16. A mai nap egy felütéssel indult, reggeli hír otthonról- a 65 év feletti egészségügyi dolgozók nem mehetnek a betegek közelébe. Szuper! Tuti összeomlik az alapellátás és a szakellátás. A háziorvosok közel fele ilyen korú... És megint csak otthon jár az agyam.  Igen, a rendszer beindult, ketten máris kiestek otthon, aki tartja a frontot, ő is elmúlt 60 éves. Módosított, redukált és specializált rendelési idők, rendkívüli ügyeletre kötelezhetőség. Mélyvíz.

A beszállókártyák megjöttek, elvileg nem törlik a járatokat és hazaérünk rendben. Addig is szinte csak az otthoni hírek dolgoznak mindkettőnkben. Amúgy itt is várakozó állásponton van mindenki. Sokan azért vannak kétségbe esve- jogosan-mert március 25 ( az itteni Csendes ünnep: Nyepi day) után lezárják 2 hétig a szigeteket. Van, aki áprilisig maradna, de nem mer, mert mi van, ha a lezárás tovább tart- csak 30 napig vízummentes ott lenni.Szóval sokan inkább feszültebbnek tűnnek, mintsem boldognak és kiegyensúlyozottnak.Mondjuk van olyan magyar is itt, akinek nem igazán van más problémája, csak az, hogy bezárták a kedvenc jógastúdióját is. És mit fog majd otthon csinálni, mert amúgy is felmondott a munkahelyén, mielőtt idejött 2 héttel ezelőtt.Hát igen...problémák- nem egyformák. Mondanom sem kell, harmincas évei végén járó szingli hölgy, aki önmegvalósít.

Bali amúgy valóban fantasztikus hely- nem elsősorban a már ikonikussá vált film  ( Eat, pray, love) és a prospektusok miatt. A gondolkodás, a kultúra, a táj elképesztő. A mentális állapotukból szívesen hazavinnék, most otthon is nagy szükség lenne rá Mindenkinek.Nem kell csodákra gondolni, csak apróságokra, amik összeadódva tényleg csodát tesznek.