2016. augusztus 22., hétfő

Életmód Tábor- de kinek?

A kérdés leginkább a 2. éve zajló, már 4 tábort megért program kapcsán merült fel sokakban. Miért van szükség egyáltalán rá, mit is takar valójában?
Ezt a programot- az alapötlet szerint- elsősorban a túlsúllyal küzdő gyermekek számára állítottam össze. Az indokot az szolgáltatta, hogy ezek a gyerekek az iskolában, a közösségben sokszor hátrányban szenvednek, csúfolódás tárgyát képezik, a társaik nem toleránsak velük. Az esetleges testi nehézségeik mellett lelki gondok is nehezítik a mindennapjaikat. Így a tábor programja során a testi odafigyelés mellé az étkezési és a lelki háttér megismerését, egyensúlyba hozását tűztük ki célul.

A mozgás napi szinten jelen volt, hiszen a helyszín- Bükkszentkereszt- adta a lehetőséget a túrázásra, lovaglásra, de a szálláshelyen sok, már régen elfeledett játékot is űztek: gumizás, tollasozás- komoly bajnokságok zajlottak- "ickázás", kidobózás, bújócskázás, sorversenyek, "társas-játékok" és még sorolhatnám.
Étkezés: az ebéd kivételével mindent mi készítettünk, közösen- a gyermekek napi ötszöri étkezést kaptak, a tízórai és az uzsonna gyümölcs, zöldség, egészséges nassolnivalók kerültek a tányérra.
A lelkükkel pedig pszichológus foglalkozott egy délelőtti tréning kapcsán, a kísérő felnőttek napi szinten sokat beszélgettek velük, minél jobb megismerésükre törekedve. A megfigyeléseket aztán, ha szükséges volt, a szülőkkel is megosztottuk.

Ez a program a nem túlsúlyosak számára is sok lehetőséget, örömöt ad, mert szinte nincs olyan gyerek, aki nem küzdene testi-lelki problémával. Az Élet hozza ezt sajnos, hiszen a gyerekekkel élő felnőttek élete is egyre bonyolultabb, sok a családi és/vagy egzisztenciális változás, költözés, ami a gyerekekre is óriási hatással van.

Az ún. Életmód Táborok reneszánszukat élik manapság. Az emberek keresik a nyugalmat, a békét a kinti zűrzavarhoz képest és ezt az elvonulást is biztosító, csodás helyszíneken zajló programokon vélik megtalálni. Valami olyat keresnek legbelül, ami talán a gyerekkorukra emlékezteti őket, arra az időszakra, amikor még gondtalanul teltek a napok és csak a MOSTban tudtak élni. Ez a néhány nap ezt biztosítja az embereknek általában, így képesek feltöltődni..

Az Életmód Tábor, mint intézmény gyakorlatilag mindenkinek segít, jótékony hatással van a lelkünkre- testünkre egyaránt. S bár a címben szereplő kérdés a gyermek életmód tábor kísérői között hangzott el szállóigévé válva, a kérdés jogos és a válasz nagyon egyszerű:
BÁRKINEK!!! Éljünk a lehetőséggel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése