Az enyém így folytatódik:
- befejezem a megkezdett könyvek elolvasását- van belőle jó néhány;
- rendszerezem a családi fotóalbumot- a számítógépeinken több ezer fotó vár a jóváhagyásra, nyomtatásra válogatásra;
- átválogatom a pincében lévő dobozaimat- a bennük lévő "emlékek" egészen a gyerekkoromig repítenek vissza, nehéz elengedni bármit is- ezt tanulnom kell még;
- sajtot készítek házilag- vagy legalábbis megpróbálom, ez is az önellátáshoz vezető út egyik állomása a kenyérsütés és a szappanfőzés után :) ;
- kitalálom, mi legyen a több tucat VHS kazettával- a videolejátszónk sem nagyon működik már és a filmek többsége online is nézhető;
- befejezzük a telken álló kis ház felújítását- lassan, de biztosan és lelkesen csináljuk, mi magunk. Itt nem számít, ha valami nem lesz tökéletes, az a lényeg, hogy a két kezünkkel történik és a tudat, hogy meg tudjuk csinálni;
- megtanulok végre tisztességesen angolul, németül és olaszul- egyik sem megy jól, de valahogy mindenütt megértetem magam, ami nem mindig elég;
- átrágom magam végre a legújabb, legnagyobb szakkönyvön- csak részek átolvasására volt eddig alkalom, az egész tükrében ér valamit igazán;
- egy újabb szakterületet sajátítok el- minél többet tanulok, annál inkább érzem, hogy még több kell ahhoz, hogy valóban megérthessem az ember működését...
A listát sorolhatnám még órákig, hiszen folyamatosan azt érzem, valamit kihagyok, valamit elfelejtek, befejezetlenül hagyok. DE így van jól! Tervek, feladatok nélkül nem én lennék, és nem lennék. Folytatni ér!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése