Elmentek...

Ma reggel sokkoló hírekkel szembesültem. Ezek határozták meg a napomat teljes egészében és még mindig a hatásuk alatt vagyok.

Igen, engem is mélységesen megrázott korunk egyik meghatározó színészének halálhíre-ráadásul ilyen méltatlan módon. Én igazi színésznek tartom őt, nem elsősorban komikusnak, bár ezzel valószínűleg sok művészeti szakember nem ért egyet.
 Most, az írás előtt rendkívül sok fotót néztem át az adatbázisban róla, az összes filmjéből és egyéb média megnyilvánulásokból, és ami mindegyikben ugyanolyannak látszott:  az a szeme volt. A folyamatos fájdalom mindig látszott rajta, bármennyire is igyekezett megnevettetni mindenkit. Bármelyik filmjét nézzük is, mindenhol az érző ember jön le a vászonról. Sajátos egyénisége biztosan pótolhatatlan űrt hagy maga után.


A másik rendkívül szomorú hír a mai napon egy régi kolléganőm, az általam nagyra tartott Dr. Szabó Emese gyermekrehabilitációs szakfőorvos számomra hirtelen halála volt. Évekkel ezelőtt dolgoztunk együtt a GYEK-ben Miskolcon és Tiszaújvárosba kerülésem ötödik évében az én hívásomra kezdett kijárni hozzánk rendszeresen. Ezzel nagyon sokat segített a mozgásszervi problémákkal küzdő kisgyerekes családoknak, hiszen helyben korrekt véleményt és megoldási javaslatot kaphattak problémájukra. Mindenki szerette a segítőkészségét, közvetlenségét, szerénységét. Szakmai munkájának elismerése mellett 2011-ben megyei Prima Primissima Különdíjat is kapott- nem véletlenül! Nagyon fog hiányozni mindannyiunknak!

Nyugodjanak Békében!