2023. január 7., szombat

Váltás környezettudatosan

 Ez a szemlélet évek óta a mindennapjaim részét képezi. Kihívás ugyan, de a költözés és az új élet kialakítása is ezen elvek szerint történt és történik. Persze nem mehet minden egyszerre és maradéktalanul, de sok területen sikerül tartani magunkat a korábban kialakított rutinunkhoz.



Kezdem a legkényesebb témával: egy új porta birtokba vételénél az egyik első "épület", amit megépítenek: a kerti wc ( becsületes nevén kerti budi) . Nos nálunk is ez volt az első, ami a telken megépült, ám nem a megszokott elvek szerint működik: ugyanis nem ástunk gödröt a produktumnak, hanem egy kis komposzt toilettet állítottunk be a maradék anyagokból összerakott legkisebb épületbe.

 Ez teljesen más odafigyelést igényel és ha jól csinálja az ember, teljesen szagtalan, megfelelő gyakoriságú ürítés esetén a tartalma külön komposztálható, később felhasználható. Az egész bemutatása külön írást igényelne tőlem, ám ezt már megtették helyettem, ha valakit bővebben is érdekel, rá tud keresni több helyen
Így a komposztálás egy új egységgel bővült a kertben              ( a komposztdomb és társai mellett), szerves anyagból sosem elég a későbbi terveinkhez.

A mindennapi életünkben sok dolog megváltozott ugyan, de van néhány alapelv, amit több éve betartok és itt is alkalmazom.

Takarítás: a korábban kipróbált, bevált egyszerű anyagokkal takarítok itt is- szódabikarbóna, ecet oldat és fekete oliva szappan oldata illóolajokkal a bútorokhoz, citromsav oldat vízkőoldáshoz. Ezek jól működnek és nem is kerülnek sokba, különösen, ha nagyobb tételben vásárolok hozzá. 

Mosás: itt engedtem egy kicsit, mert már a mosógép is kihívás volt - olyan pici a fürdőszoba és olyan finoman szólva is "nem túl praktikusan" lett kialakítva, hogy egy normál méretű mosógép nem fért be egyáltalán, így a legkisebb elöltöltős gépet kellett beszereznünk. A sógorom még viccelt is vele: "Ez játék, ugye?" Így ebben most maradtam a konvencionális mosószereknél, igyekszem optimalizálni a mosások mennyiségét és alacsony hőfokon mosok. 

Mosakodás:Szappant most nem készítek,mert korábbról bőven maradt, valamint sokat kaptunk is az elmúlt hónapokban, de továbbra is azt használunk.  Fogkrém: a megszokott gyógynövényes bolti készítményt használjuk, nekem a fogpor nem vált be, de még keresem a megfelelőt. 


Mosogatás: a mosogatószert továbbra is én készítem magunknak, olcsó és hatékony, ráadásul a kezemet sem szárítja. 

A műanyagok, a palackok számunkra nem jelentenek gondot, hiszen évek óta nem vásárolunk palackos ásványvizet, helyette cserélhető flakonban vagy ballonban szódavizet fogyasztunk. Néha természetesen becsúszik egy-egy valamilyen alkalomhoz kapcsolódóan, de nem nagy mennyiséget jelent sosem.

Bevásárlás: ha boltba kell mennem, igyekszem saját táskát vinni magammal, ebből nagyon sok van otthon, néha kis textil zsákot is viszek magammal, bár azok most a költözéskor kicsit elbújtak, nem igazán találom őket sehol. Nagyon szeretem a helyi termelői, kézműves piacokat ( Nőtincs, Nógrád és Vác), ott nagyon sok  egészséges élelmiszert be tudok szerezni ,valamint a karácsonyi kézműves ajándékok is innen kerültek ki a családunknak.A házszámtáblánkat is itt készítették 😊 .

A legnagyobb luxus a számomra- számunkra az autó, a benzinhasználat. Ez sajnos a munkánk részét képezi, a távolság a család és a jelenlegi otthonunk között nem teszi lehetővé, hogy lemondjunk erről a luxusról. Ezen még dolgoznunk kell, hogy a fogyasztás is optimális legyen ezen a téren.

Egy ilyen csodás környezetben, különösen, ha egy új Élettér kezd kialakulni, nem lehet más szem előtt, csak a környezet, a természet védelme, a tudatos létezés.Nálunk sincs más opció. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése