2018. július 24., kedd

Enyhül végre ...10. nap

Ma reggel (7-kor) én voltam a frissebb, keltem, mert a kutya ébresztett- ha reggel nincs mozgás, ugatással jelzi a méltatlankodását- kiengedtem, megetettem a csirkéket, Buksi is megkapta a magáét. Csak ezután foglalkoztam magammal- magunkkal.
Zöld turmixot készítettem barackból, banánból, spenót- saláta és egy kis zellerlevélből, majd vízzel hígítottam. Éhgyomorra kifejezetten jól esett. energiát ad a testemnek,lelkemnek. Frissebb vagyok tőle.
A mai nap időjárása enyhébbnek ígérkezik, melegebb és naposabb lesz reményeink szerint. Ha minden igaz, napról-napra melegedve végre olyan lesz minden, mint amit reméltem. Ma is tervezünk munkát- az ablakok festésének befejezése, az oldalsó helyiség vakolása, én a hátsó túlnőtt "csodasövényt" már visszavágtam, megreguláztam kissé. Ebédre rakott krumpli készül majd és délután ismét sétálni készülünk- ha nem jön közbe semmi...


De közbejött- családi villámvizit képében a terveink kissé átalakultak 😉- ennyit a "hogyan vonuljunk vissza teljesen" álmomról...
A délután azonban az alkotás, felújítás jegyében telt. A lefestett ablakok kaptak egy 2. réteget a kék színből- nekünk nagyon bejön ez a kék-fehér színpáros-és én is nekiálltam egy régi lakkozott kis asztal átfestésének.

A www.nemiskacat.hu oldalon olyan megoldásra leltem az Annie Sloan festékek és waxok segítségével, ami egyszerű, nem igényel túlzott és bonyolult előkészítést és mégis sikert eredményez. Ez utóbbi azért nem elhanyagolható szempont ..., különösen akkor, ha valami újba fogunk. Mindennel (portalanítás- festés- száradás- csiszolás- wax) együtt nem egészen két és fél óra alatt készen lettem vele és az eredmény mindkettőnknek tetszik. Jó színeket választottam, a tojáshéj és a provance-i menta jó párost alkotnak, friss, üde színt visznek a szobába.Amíg én festegettem, Zoli vakolt és falazott és vakolt és falazott a kipakolt helyiségben, rövidesen glettelni és festeni is szeretne, hogy megkezdődhessen a visszapakolás.
 Ebédre pulykaragu készült a sütőben, uzsonnára "tejes pitét" készítettem ( ezt is először) és a lepotyogott almából almadzsemet főztem. Jó savanyú lett 😊 , hiszen még korai alma, de nem akartam, hogy kárba vesszen. Az emiatt odakészített almaecet és szépen alakul, érik.
Amikor éppen nem csinálok "valamit", akkor olvasok, tanulok, ami itt kifejezetten jól megy. Már a 2. könyv végére érek- régóta nem olvastam ennyit ilyen rövid idő alatt. Rövidesen elkészül a 2. kerti bútor, egy asztal is, így már egészen komfortos lesz a kertnek ezen része...

A poros munkák után végre moshatok- már itt az ideje és szerencsére az időjárás segít bennünket a száradásban. Itt is a hulladékmentesség és a környezettudatosság érvényesül majd- erről azonban bővebben a következő bejegyzésben írok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése