Énekelni mindig is szerettem. Iskolás éveimet végigkísérte a kórusban éneklés, de jött az egyetem, majd a "felnőtt" lét és ez elmaradt. Később, amikor már megtehettem volna, nem igazán találtam olyan csapatot, akikhez szívesen csatlakoztam és tartoztam volna. Vagy a stílus vagy a korátlag volt a visszatartó erő.
Ez is lehetne az idei mottónk: "jól emlékszem a 2025-ös nyaralásunkra, egy szombati napra esett augusztusban" 😌
Hát igen!Ezt szerettük volna, hogy legyen elég és legyen hol- kertészkedni, zöldséget és gyümölcsöt termelni magunknak, a családnak.
 |
| Építés közben |
Sokan várják az írásaimat és ez nagyon jó érzéssel tölt el mindig. Megígértem és próbálom magam tartani hozzá, hogy folytatom az életünket megmutató jegyzeteket.
Magyarázkodás helyett- napközben a hivatalos munkám során sokat ülők a gép előtt, a neten, így otthon, amikor végre leereszthetek, elsősorban a házban és ház körül, a kertben , az állatoknál végzendő feladatokra koncentrálok, már nincs türelmem leülni a gép elé kiírni magamból, amit gondolok, érzek. Ezért reggelente naplózom. Mindent és rendszeresen. Hogy megmaradjon nekünk és hogy tanuljunk belőle.Jegyzetelem az időjárási változásokat, az állatok szokásait, a kert tennivalóit az adott időszakban, az érzéseimet, a gondolataimat. Mindig is naplózó voltam, kisebb -nagyobb szünetekkel vezettem az életem alakulásáról. Hogy mire lesz jó, nem tudom még, néha visszaolvasok néhány évet és átgondolom , mi is változott azóta körülöttem, körülöttünk.
3 éve már, hogy megváltozott az életünk, hogy az egyszerűbb, kiszámíthatóbb, másabb falusi élet mellett döntöttünk egy pici Nógrád megyei zsákfaluban. Ezt a döntést azóta sem bántuk meg!
 |
| A kezdetek |
Ezzel párhuzamosan fogtunk hozzá az ágyások, az "erdőkert" kialakításának, hogy mire költözünk, addigra kész kertünk legyen.
Állatok is érkeztek, a számuk folyamatosan nő, próbáljuk ésszerű keretek között tartani, de nem megy könnyen- velem van a baj... egyre többet és többet szeretnék.
 |
| Ugyanaz a nézet 3 évvel később |
Ezek a kérdések és az ehhez hasonlók rendszeresen felmerülnek, előkerülnek akkor, amikor a régi, a "városi" ismerősökkel találkozunk. Valamiért 3 év után is nehéz elhinni másoknak, hogy mi jól vagyunk, köszönjük, a helyünkön vagyunk és nem bántuk meg ezt a lépést! Egyáltalán nem!Sőt! Hamarabb kellett volna!
Érezzük a levegőben, a zsigereinkben, hogy rövidesen itt a tavasz. Tél vége felé már mindenki a kicsit jobb időt, a több napsütést, a kerti munkákat, a kirándulásokat várja. Vágyjuk a meleget, a világosságot. Milyen jó is, hogy délután 5 óra felé még nincs sötét, még nem megy le a Nap!!!Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy korai még a tavaszt emlegetni, hiszen érhetnek meglepetések bennünket-ahogy az elmúlt évek évszakváltásai is bizonyítják: hónyuszi építés húsvétkor és hóhelyzet március 15-én...
Télen, amikor már egy kicsit jobb az idő vagy esetleg amikor nincs is igazi tél, hajlamosak vagyunk erősen a tavaszt várni, és ha még egy kertünk is van a közelben, alig várjuk, hogy ültethessünk, foglalkozzunk az ágyásokkal, a magokkal. Így van ez velem is, ugyanakkor tudom, hogy nem teszek rosszat, ha előrelátóan tervezek.
Nagyon szeretem a régi tárgyakat, még jobban a hozzájuk kapcsolódó történeteket. Sok ilyen portéka van a háztartásunkban és amit lehet, használunk is belőlük rendeltetésszerűen. Valahogy azt érzem, ha a kezembe veszem őket, tovább él bennük az előző tulajdonosuk és viszi tovább a történetüket.
Amikor reggel szokás szerint átmentem a portára megetetni a "falkát", csodálkozva eszméltem rá, hogy nincs hideg, sőt kifejezetten enyhe az idő. Az ég tiszta volt, majdnem sütött a nap és hangosan csiripeltek a madarak. A levegő "tavasz illatot" árasztott. Örültem neki, de meg is ijedtem: ha nem most van tél, akkor megint húsvétkor fogunk havat lapátolni? Remélem, azért még "rendes időben" kapunk egy kis hideget, hiszen nagyon nagy szükség lenne rá a kert védelmében.Nem szeretek fázni, de ez most nagyon kellene!
Falusi porta nincs nyári konyha nélkül. Gyermekkorom nyarait a falusi nagyszüleimnél töltöttük a húgommal. Az Élet a nyári konyhában zajlott. Mindent ott csináltak, sütöttek, főztek, dagasztottak, tésztát gyúrtak, nyújtottak, befőztek és sorolhatnám tovább. Természetes volt, hogy nekünk is lesz.
"Hogy kerül a csizma az asztalra" avagy hogyan lesz egy falusi portán jurta a nyári pihenő? Jó kérdés. A válasz több hónap tervezés után született meg.
Ezt a kérdést az elmúlt 2 év során számtalanszor tették már fel nekem, a válasz végül mindig ez lett: mert ezt szeretnénk, erre vágyunk és ebben látjuk a jövőnket!
De nem ilyet...
Kisgyermekkorom óta- talán 3 éves koromtól- gyógyítónak készültem. Nem tudom, honnan jött ez az álom, hiszen nem volt senki közeli és távoli családunkban sem, akinek példáját láttam volna, vagy aki inspirált volna erre az útra. Szüleim szerint valamikor 2 ,5 évesen kórházba kerültem Miskolcon egy vírusfertőzéssel- a hugimmal egyetemben- és az ottani főorvos nagyon megkedvelt, még a vizitekre is elvitt magával.Talán ez lehetett az origo. Nem tudom, nem emlékszem. Egyet tudok biztosan - ez volt az álmom, ezért tanultam, dolgoztam sok éven keresztül és sikerült!
Gyermekként olyan világot álmodik magának mindenki, amilyen- hiszen ez később úgyis kiderül- sajnos nem létezik. Egyre kevésbé van esély a létezésére. Egy világot, ahol őszintén, hazugságok, csalások, álszenteskedés nélkül nyugodtan lehet élni. Ahol önmaga lehet. Senki nem vágyik az örökös félelemre, a folytonos számonkérésekre, arra, hogy bizonygatnunk kell az igazunkat, ráadásul olyan közegben, ahol az érzelmek, az érzések, s ezáltal a lélek is meghal.
Az ideális világban a valódi EMBER szerves egységben létezik a TERMÉSZETTEL, mert a kettő egymás nélkül, különösen az EMBER a TERMÉSZET nélkül nem tud élni. A TERMÉSZET nem tűri a hazugságot, a manipulációt és az EMBER a tiszta lelkével képes ezt megérteni, szerves részévé válva már nem is tud másként létezni a TERMÉSZETBEN. Hogyan jön ez a gyógyításhoz? Nagyon egyszerű: ha mindenki újra a természettel összhangban, annak rezgéseit , jelzéseit követve élhetne, biztosan kevesebb lenne a beteg, teljesen más feladataink lennének gyógyítóként, mint most.
A Világ, különösen az általunk "birtokolt, uralt" része olyan változáson megy keresztül, aminek a végkifejlete nem vagy nehezen jósolható meg biztonsággal, s a kép, amit látni vélünk, finoman szólva sem biztató. Mind fizikai és mind lelki, spirituális értelemben!
A fizikai Világot tönkretesszük, kizsigereljük, a lelki folyamataink emberi roncsokká tesznek bennünket.
Kisgyermekként valóban abban hittem, hogy igazi gyógyító lehetek. Fiatal orvosként világmegváltó terveim voltak- akkor még a természet fontosságát ugyan nem ismertem fel, és mindent elhittem, amit tanítottak. Azért, mert azt mondták. Ma már tudom, a gyógyítás nem pusztán a betegségek tüneteinek felismeréséből és a tünetek , panaszok mérsékléséből áll: nem az anamnézis- a diagnosztika és terápia hármasa - a valódi gyógyító azon dolgozik, hogy megértse a hozzá fordulót, a panaszok hátterét és a megoldásra rávezesse a beteget- segítséggel, iránymutatással. A valódi gyógyító csak úgy képes segíteni, ha ő maga is egységben van saját magával, a természettel, hiszen azt kell ismernie igazán a segítéshez. A gyógyító tanító is egyben (a doctor másik jelentése tanító).
A mai világban más gyógyítókra van szükség. Olyanokra, akik azt teszik, amit mondanak nekik, szó nélkül, a gondolkodást is mellőzve, akik nem akarnak több energiát fordítani- hiszen idejük sincs rá- a betegre, mint amennyit feltétlenül muszáj, akik kizsigerelhetők és esetenként megalázhatók. Olyanokra, akik pontosan azért, mert a megélhetésük forog kockán , beállnak a sorba a többiek után. Akik függenek- és így irányíthatóak vagy a feletteseiktől vagy a politikától.
25 évnyi tapasztalás után ebben a mostani furcsa, nehezen értelmezhető valóságban jutottam el oda, hogy kimondjam:én nem ilyen gyógyítónak készültem.Egy ilyen rendszerben képtelen vagyok teljes odaadással gyógyítani, nem tudok hazugságokon alapuló érveket elfogadni, beállni a sorba és fejet hajtani.A fenyegetőzés belőlem dacot vált ki, nem behódolást. Ebből a dacból pedig talán valami új születik, amit már nem törhet össze senki sem. Ami már nem csak álom marad.
 |
| Csokiüzem az erdő mélyén |
