Rendkívül nagy izgalommal készültem az útra, hiszen egyedül nekivágni az ismeretlennek még nyelvismeret birtokában sem egyszerű dolog. Nem tudtam, Magyarországról kik jönnek, tudok-e velük beszélni, s egyáltalán hogyan jutok el Sorrentoba, hiszen a repülő Nápolyba érkezik. Olaszországban pedig még soha nem jártam. Az odaút több szempontból is izgalmas volt, hiszen belecsöppentünk (jómagam és a rendezvényre érkező több kolléga is)egy Olaszországban egyáltalán nem ritka, útlezárásokat jelentő, munkabeszüntetéses sztrájkba, ami egyszerűen lehetetlenné tette, hogy szárazföldön jussunk el Sorrentoba. Maradt a vízi út- viharban. Néhány órás késéssel érkeztünk meg szállodáinkba estére. Mint később kiderült a sztrájk ott szinte mindennaposnak mondható, az olaszok már meg sem lepőnek a hallatán, türelmesen várnak… Ez történt másnap és harmadnap is, amikor a környéket próbáltam fakultatív módon megnézni a napi rendezvények után. Megérkezésem estéjén nem lehettem olyan fáradt, hogy ne induljak neki az estének egyedül, nagyon izgatott, milyen a városka hangulata, milyen benyomások érnek majd. Rögtön az első nap ráakadtam egy olyan fagyizóra, ahol még a Szentatya is járt. Rengeteg olyan apró részletet találtam a sétám során, ami rögtön megragadott, azt a hangulatot adva vissza, amit az olasz utcácskáktól várunk.
Sorrento vasútállomás |
Én nem Pompei-t céloztam meg, hanem egy ugyanúgy elpusztult várost a Vezúv tövében: Herculaneumot. Egyszerűen lenyűgöző volt. Bejárva a városka utcáit, megmaradt házait, hihetetlenül szép falfreskókra, domborművekre, szobrokra bukkantam. Ezekből nem volt nehéz következtetni az akkori életre…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése