Tegnap késő délután "Valaki" vigyázott rám, miközben az ónos eső miatt tükörjéggé változott úton megpördülve belecsapódtam az árokba. Egy kis fa állított meg- mögötte betonoszlopok... Többszörösen is szerencsém volt, hiszen nem tört egyetlen csontom sem, gyakorlatilag épségben megúsztam az egészet- életem első balesete a 27 év alatt, amióta vezetek- és a kicsi kocsim ( a KUBU..:)) is viszonylag kevés sérülést tudhat magáénak: több részén is behorpadt, tört, a kereke is rendesen megsérült, de üveg nem tört, a karosszéria nagy része is épnek mondható, reményeim szerint a motornak sincs baja...
Egy pár perc és teljesen megváltozik az életed! Amíg pörögtem az autóval, folyamatosan azt hajtogattam, hogy nem lehet igaz, ez nem velem történik, valamint azt, hogy nem halhatok meg, nem lehet így vége az egésznek.!!!Még rengeteg feladatom van, még szüksége van rám a családomnak!
Érdekes módon halálfélelmet nem éreztem egyáltalán és végig tudtam mindenről, ami történt. Bár utána sokáig remegtem, az első dolgom volt megmozgatni a végtagjaimat, megnézni, nincs-e egyéb sérülésem, majd a motort indítottam be- utóbb kiderült, nem feltétlenül hasznos ilyenkor-az is működött. Utána, miután a reflektorom már egyáltalán nem égett, bekapcsoltam a vészvillogót és felhívtam a családomat, hogy hol vagyok és mi történt. Két irányból is elindultak értem, a férjem riasztotta egy kis idő elteltével az autómentőt és vele együtt érkezett, ami nem kevés izgalommal töltött el engem is, hiszen világosan tudtam, hogy milyen az út a teljes szakaszon. "Csak nehogy nekik is bajuk essen!"- járt a fejemben. De szerencsére 2 óra elteltével már a kocsim kihúzásán ügyködött mindenki... Azóta az autó is a szerelőnél van már és csak arra vár, hogy a kárszakértő is megvizsgálja, utána pedig kezdik a javítását. Reményeim szerint néhány hét elteltével ismét "munkába áll" velem. Én persze már ma is tettem a dolgomat, mintha mi sem történt volna, holnap pedig 24 órás ügyeletet adok...Nem tehetem meg, hogy pihenek egy ilyen történet után és a nem létező sebeimet nyalogatom.
Persze tudom, semmi nem történik ok nélkül- nincsenek véletlenek...
Fogalmazhatnék úgy is, hogy elgondolkodhatok azon, vajon milyen jelzés ez számomra, mert biztosan az. Meg kell állnom egy kicsit és átgondolni az életemet, fontossági sorrendet kell felállítanom a rám váró feladatok előtt és szelektálnom kell!
És ami mellett nem mehetek el szótlanul: amíg vártam a segítséget a sötétben egyedül, ebben az ítéletidőben is többen megálltak megkérdezni, hogy rendben vagyok-e, van-e valamire szükségem és jönnek-e értem. Pedig megállni is életveszélyes volt azon az úton... Nagyon köszönöm Nekik, hogy bebizonyították, vannak még érző emberek, nincs veszve minden az emberséget illetően!
Igen, újjászülettem tegnap este, ezt az új esélyt azonban nem szabad elrontanom. Teszem tovább a dolgomat, de talán egy kicsit átgondoltabban, higgadtabban, és picit önzőbben talán. Mert dolgom van még az Életben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése