2015. január 1., csütörtök

Utószezon Barcelonában I.

Október végén alkalmam volt egy hetet ( konferencia és privát utazás) a katalán fővárosban,  Barcelonában tölteni a párommal. Naív módon  azt hittem, hogy lesz időm naplót írni, de természetesen nem lett. Így több részletben ülök neki a témának, megpróbálom megosztani másokkal is a benyomásaimat, tapasztalataimat, hátha segíthetek az oda utazóknak.
Az utazásra valójában már két éve készültünk, legalábbis gondolatban, hiszen 2012-ben az EAPS Isztambulban megrendezett konferenciáján bejelentették, hogy az idén Barcelona lesz az otthona a rendezvénynek. Több szempontból sem volt kicsi a várakozás, amely megelőzte az utazást, hiszen a konferencia témái között volt számos olyan, ami számomra is érdekesnek bizonyult, valamint mindig különös érzés teljesen más kultúrájú, ismeretlen emberekkel megismerkedni. Erre a konferenciára a világ minden tájáról jönnek résztvevők és előadók is szép számmal, nem csak Európából. Mivel a konferencián csupán 4 nap voltak szakmailag is érdekesnek tűnő előadások, a maradék időt és 3 napot tudtunk tölteni a város felfedezésével.
Szállást soha nem a szervezők által felkínált lehetőségekből választok, mert az nekünk, magyaroknak - és mint kiderült, nem csak nekünk- egyszerűen megfizethetetlen, hanem a konferencia helyszínéhez közel keresek egy költségkímélőbb megoldást. Most a Hotel Best Price Diagonal-ra esett a választásom, amely több szempontból is optimális megoldásnak bizonyult: elfogadható ár-érték arány, nagyon közel volt a konferenciának otthont adó központhoz- és a tengerparthoz, egy sugárút mentén feküdt, ami a tömegközlekedés miatt sem volt utolsó, hiszen ennek segítségével néztük meg a nevezetességeket.
Valahol Svájc felett
A reptérre történő érkezésünkkor még azt hittem, hogy mindent simán elrendeztem- de tévednem kellett. Helyismeret hiányában jobbnak láttam egy helyi shuttle bus igénybevételét, mely a reptérről a szállásunkig biztosított volna direkt utazást, azonban több, mint 1 órás kóválygás után rá kellett döbbennem, hogy a manana-effektus és a déli mentalitás már itt is erősen érvényesül...A busz nem az érkezési oldalról indul, hanem egy teljesen máshol lévő terminálról, ahová a reptéri belső busszal kell átmenni...Most már tudjuk, akkor azonban nem esett nagyon jól és már alig vártam, hogy a szálláson legyünk. A hotel személyzete rendkívül segítőkész és kedves, mosolygós volt mindig és ez sok felmerülő nehézségen átlendített bennünket ott tartózkodásunk alatt. A szoba- árának megfelelően egy új, minimalista stílusban berendezett helyiség volt: szekrény helyett nyitott akasztós alkalmatosság, polc helyett ez előbbi aljába pakoltunk, pici asztal egy szék és egy ágy adta a berendezést , némi éjjeli polc (szekrény helyett) kíséretében. A fürdő viszont tetszett, az sem volt nagy, de igényesen alakították ki és tökéletesen megfelelt a célnak.   

Másnap felfedezőútra mentünk- létezik Barcelonában több vonalon is olyan turistabusz, amelynél, ha akár 2 napra szólóan is jegyet váltunk, bármennyiszer le-és felszállhatunk ezekre a buszokra  bárhol, bármelyik általa jegyzett megállóban. Ezek nagyjából 5 percenként közlekednek reggel kb. fél 9-től és kb. este 9-ig, fél 10-ig. Így a vonalakon végigmenve- emeletes buszok tetején, közben angol nyelvű idegenvezetést hallgatva- képet kaphattunk róla már az első napon, hogy mi merre található, így ki tudtuk találni a heti programunkat erre alapozva. Sőt, a jegyhez egy kuponfüzet is járt, amelyekben a különböző nevezetességek belépőihez jártak kedvezmények- ezekből is ki tudtunk használni néhányat.
Szóval az első teljes napon ilyen átfogó felfedezéssel töltöttük az időt, közben azért sikerült jó néhány egész szép fotót is készítenünk. Valamint megnéztük a Mount Juic-en található Poble Espanol-t is, ami valójában egy egész Spanyolországot bemutató "skanzen"- minden tájegységet bemutat az építészetén, a hagyományos ételein, a kézművességén keresztül.
Főtér
Főtér Zolival

Camino- ahová még el kell mennem

Kézműves üvegboltban
Üvegműves üzem


 Több dolog azonnal szembetűnt a város körbebuszozása közben: először is a rendkívül hangos madárzaj- nem kifejezetten csicsergés, inkább hangos "veszekedés"- mint kiderült, a zaj forrásai mindenütt zöld papagájok voltak. Ott annyi volt belőlük, mint nálunk a fekete rigó.
Papagájfészek
Papagájok

A másik rendkívül szembetűnő dolog volt a város körbebuszozása közben: a lehető legváratlanabb helyen bukkant elő egy-egy iskola:

Az erkélyeket szeretik bezöldíteni sok-sok növény jelenik meg mindenhol, valamint, mivel akkor készültek Katalónia függetlenségével kapcsolatos népszavazásra, szinte minden erről szólt a városban, nem szégyellik kitenni a tartományi zászlót, erősítve ezzel a nemzeti öntudatot- később egy ehhez kapcsolódó nagy katalán piacra is eljutottunk...
Egy királyi kert virágai

És az aznapi feladatok része volt még a Barcelona Stadion is :

Aznapi "túránkat" a híres piac zárta:


1 megjegyzés:

  1. Sajnos fogalmam sincs, egyes fotókat miért fordít meg a szerkesztő...

    VálaszTörlés