Ha már utazás... Sorrento I.

Úgy gondoltam, folytatva az úti beszámolóimat, egy néhány évvel ezelőtti olaszországi kirándulásom történetét mesélem el, ami azért is különösen érdekes, mert akkor jártam először és EGYEDÜL Itáliában, ezzel egy régi álmom vált valóra. Itt  egy Sorrentoban megrendezett európai konferencián (ESPHGAN) való részvétel volt a valódi oka kirándulásomnak, de természetesen a környék bebarangolására is volt időm.



Rendkívül nagy izgalommal készültem az útra, hiszen egyedül nekivágni az ismeretlennek még nyelvismeret birtokában sem egyszerű dolog. Nem tudtam, Magyarországról kik jönnek, tudok-e velük beszélni, s egyáltalán hogyan jutok el Sorrentoba, hiszen a repülő Nápolyba érkezik. Olaszországban pedig még soha nem jártam. Az odaút több szempontból is izgalmas volt, hiszen belecsöppentünk (jómagam és a rendezvényre érkező több kolléga is)egy Olaszországban egyáltalán nem ritka, útlezárásokat jelentő, munkabeszüntetéses sztrájkba, ami egyszerűen lehetetlenné tette, hogy szárazföldön jussunk el Sorrentoba. Maradt a vízi út- viharban. Néhány órás késéssel érkeztünk meg szállodáinkba estére. Mint később kiderült a sztrájk ott szinte mindennaposnak mondható, az olaszok már meg sem lepőnek a hallatán, türelmesen várnak… Ez történt másnap és harmadnap is, amikor a környéket próbáltam fakultatív módon megnézni a napi rendezvények után. Megérkezésem estéjén nem lehettem olyan fáradt, hogy ne induljak neki az estének egyedül, nagyon izgatott, milyen a városka hangulata, milyen benyomások érnek majd. Rögtön az első nap ráakadtam egy olyan fagyizóra, ahol még a Szentatya is járt.  Rengeteg olyan apró részletet találtam a sétám során, ami rögtön megragadott, azt a hangulatot adva vissza, amit az olasz utcácskáktól várunk.

Sorrento vasútállomás

Másnap fakultatív út mi lehetett volna más, mint Nápoly- a Circumvesuviana vasúttal. Ezt a napot Nápoly felfedezésével töltöttem, legalábbis megpróbáltam bekapcsolódni az ottani ritmusba. Ami elsőként szembetűnő volt a városba érve, továbbra is szeméthalmok mindenütt. A legpatinásabb világmárkák üzletei előtt hatalmas szemétkupacok…kiábrándító volt. A város hatalmas, nyüzsgő, mindenütt külföldiek, a kis utcák tele a helyiekkel, akik a piacon alkudnak, és persze jó hangosak.

Én nem Pompei-t céloztam meg, hanem egy ugyanúgy elpusztult várost a Vezúv tövében: Herculaneumot. Egyszerűen lenyűgöző volt. Bejárva a  városka utcáit, megmaradt házait, hihetetlenül szép falfreskókra, domborművekre, szobrokra bukkantam. Ezekből nem volt nehéz következtetni az akkori életre…